Pályázati szám: BGA-11-HA-01-070


                                               



Székelyföld természeti, történelmi, kulturális értékeinek megismerése
Beszámoló



Egyszer nekem azt mondták, hogy ha igazi vendégszerető emberekkel akarok egy pár napot eltölteni a határon túl, utazzak el Erdélybe. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával sikerült megvalósítanunk egy olyan örök emlékű utat, amit a HATÁRTALANUL! Program pályázatán nyert 754 860,- forintból valósítottunk meg.

Utunkra 2012. május 25-én indultunk el, reggel 6 órakor. Méhkeréknél léptük át a határt, majd pedig Nagyszalontát vettük célba. Itt meglátogattuk a Csonka tornyot, megkoszorúztuk Arany János emléktábláját, és a Szoborparkban Kossuth Lajos szobrát. Körbejártuk a Szoborparkot, majd pedig folytattuk az utunkat Nagyvárad felé. Itt megcsodáltuk a gyönyörű Színházat és a Fekete Sas Palotát. Sétát tettünk a vár körül, és már indultunk is tovább a Királyhágóra. Csodálatos panoráma tárult elénk a Királyhágón, nem győztünk fényképezni. Kolozsváron egy fesztivál kellős közepébe csöppentünk, így elég nehéz volt megközelíteni Mátyás király szobrát. Megérte egy kicsit várni, mert nagy élmény volt közvetlen közelről látni azt, amit eddig csak képről láthattunk. Megkoszorúztuk Mátyás szülőházát, és belülről is meglátogattuk a Szent Mihály templomot, mely Erdély legmonumentálisabb temploma. Felkerestük a Babes-Bolyai Tudományegyetemet, ahol Kovács Andrea kolléganőnk előadást tartott Bolyai János matematikusról. Kissé fáradtan értünk Marosvásárhelyre, de megismerkedtünk a Kultúrpalotával és a Színházzal. Mind kettő gyönyörű épület. Este értünk Zetelaka-Sikaszóra, a szállásra. A gyerekek még átnézték az út közben vezetett naplójukat, leellenőrizték az 1. tesztlap kérdéseire adott válaszokat, megismerkedtek kedves vendéglátóinkkal, elfogyasztottuk a finom vacsoránkat, és fáradtan hajtottuk álomra a fejünket.

A második napon elsősorban természeti értékekben gyönyörködtünk. Meglátogattuk a Gyilkos-tavat és a Békás-szorost. Félelmetes, de csodálatos látvány tárult elénk a Békás-szorosban. Ilyen hatalmas mészkősziklákat egy alföldi gyerek nem minden nap láthat. Megtekintettük Gyergyószentmiklóson a Marcipán Múzeumot, Szent Miklós szobrát, és megkoszorúztuk Bethlen Gábor szobrát. A szállás felé útban megismerkedtünk Sikaszónál a Vízimalom működésével, ami jellegzetessége, hogy áramot fejleszt. Este a szálláson a helybelieknek előadták diákjaink a „Rátóti csikótojás” című magyar népmesét, majd közös énekléssel fejeztük be az estét. Leellenőriztük a 2. tesztlap feladatait, és pihenőre tértünk.

Pünkösd vasárnapján elutaztunk Szovátára, megismerkedtünk a Medve tóval, amiben fürdeni nem tudtunk, hiszen a fürdési szezon itt még nem indult el. Ellenben megcsodálhattuk a település jellegzetes tájházait, valamint megkoszorúztuk Petőfi Sándor szobrát. Parajdon alászálltunk a mélybe, és felfrissítettük a tüdőnket a só barlang tiszta, páradús levegőjével. Korondon megkoszorúztuk a Trianoni emlékművet, valamint tettünk egy sétát a kézművesek között. Gyönyörű népművészeti tárgyakat láthattunk, és aki akart, esetleg emlékbe is vásárolhatott. Farkaslakán előadást hallgattunk Tamási Áron íróról, és megkoszorúztuk a sírját. Körbejártuk az aradi 13 hősi halottjának kopjafáit, és megtekintettük a Trianoni emlékművet, ami érdekessége, hogy egyetlen fatörzsből faragták ki. Ezzel is az összetartozást erősítették. Ezek után Szejkefürdő következett, végigjártuk a 14 székely kaput, és megkoszorúztuk Orbán Balázs író, helytörténész sírját. Megtekintettük a tőzegláp fürdőt, majd Székelyudvarhelyen útba ejtettük Budvár romjait, és az Emlékezés parkjában iskolánk névadójának, Szent Lászlónak a szobrát. Hazafelé menet mi is részesei voltunk a zetelaki zarándokok csíksomlyói búcsúból való haza érkezésének. Megható, és felejthetetlen élmény volt ez az összetartás, amit ott tapasztaltunk a falubeliek között. Este megejtettünk egy focimeccset, bár az eső sajnos elég rövidre szabta, majd pedig a székelyek életéről mesélt nekünk Manyika néni, a vendéglátónk. Ajándékba kaptuk tőle Szálasy Ferenc: A tőről metszett székely világ című könyvét. Aki ezt a könyvet elolvassa, alaposabban megismerheti a székely emberek életét.

Utazásunk utolsó napján, Pünkösd hétfőjén reggel fájó szívvel vettünk búcsút kedves vendéglátóinktól, és elindultunk kis hazánkba. Segesváron a Petőfi szobor megkoszorúzása után megnéztük a Várat, valamint Vlad Dracula szülőházát. Nagyszebenben meglátogattuk az Astra Múzeumot, megismerkedtünk Erdély tájházaival, népművészetével. A lenyűgöző Vajdahunyad vára után összeszedtük a bátorságunkat, és felkapaszkodtunk a sikló segítségével a Dévai várba. Mesés volt a kilátás, egyik diákunk ihletet is kapott, és elmondott egy kis részletet a Kőmíves Kelemenné című népballadából. Arad volt az utolsó megállónk Romániában. Ide már este érkeztünk, hiszen nagyon hosszú volt az út Székelyföldtől a magyar határig. Ettől függetlenül még felkerestük a Kultúrpalotát és a Padovai Szent Antal templom csodálatos épületét. Sajnos az aradi képek könyvtárát két mozdulattal sikerült végérvényesen törölni a számítógépről. Emlékezetül honlapunkra 3 nem általunk készített esti fotót helyeztünk fel.

Még felsorolni is sok, mennyi látnivaló volt ez alatt a négy nap alatt. A programban 28 fő 7. osztályos tanuló, és 4 fő pedagógus vett részt. Bízom benne, hogy ezzel az utazással tanulóink és kollégáim is egy felejthetetlen élménnyel gazdagodhattak!

Györgyiné Felföldi Éva
pályázatíró



„HATÁRTALANUL” pályázat keretében a 7. osztályosok kirándulása


A pályázat menete:
1.         Előkészítő óra: 2012. május 17.
Időtartama: 4 óra.
Témája: Erdély történelme, múltja és jelene, tájai, éghajlata. Viselkedési szabályok megbeszélése. Power Point előadás.
2.                  Kirándulás megvalósítása: 2012. május 25-28. (péntektől-hétfőig, 4 nap)
Indulás: pénteken a kora reggeli órákban az iskola elől.
Határátkelés: Méhkeréknél. Az útra személyigazolvány, vagy útlevél szükséges.
Utazás: légkondícionált autóbusszal.
Haza érkezés: hétfőn, az éjszakai órákban az iskola elé.
Program:
1. nap:       Délelőtt: Nagyszalonta (Arany János Emlékmúzeum, Szoborpark, Csonka torony), Nagyvárad (Ady Endre Emlékmúzeum, Vár, Stern palota, Színház, Fekete sas palota)
                  Délután: Kolozsvár (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Mátyás király emlékmű, Szervátiusz Múzeum, Erdélyi Néprajzi Múzeum), Marosvásárhely (Vártemplom, II. Rákóczi Ferenc Színház, Kultúrpalota) Este érünk Zetelakára, ahol lesz a szállásunk egy kőépületben. Első étkezés: a szálláson, meleg vacsora, előtte tarisznyából étkezünk.
2. nap:       Délelőtt: Zetelaka (Zete vára), Sikaszó (pisztrángos, áramfejlesztő megtekintése), Gyergyószentmiklós (Vízimalom, Petőfi Sándor Emlékmű, István király templom), úticsomagból ebéd elfogyasztása.
      Délután: Gyilkos-tó, Békás-szoros meglátogatása, estére vissza a szállásra Zetelakára, ott meleg vacsora elfogyasztása.
3. nap:       Délelőtt: Szováta (tó megtekintése), Parajd (sóbarlang, itt ebéd elfogyasztása tarisznyából), Korond (kerámiák megtekintése), Farkaslaka (Tamási Áron sírja, szülőháza), Szejkefürdő (Tőzegláp-fürdő megtekintése, borvíz kialakulása, Orbán Balázs síremlék, székelykapuk megtekintése), Székelyudvarhely (Budvár romjai, Emlékezés parkja Szent László király szobra). Este meleg vacsora a szálláson, Zetelakán.
4. nap:       Délelőtt: Indulás haza a reggeli órákban. Útközben Segesvár (Középkori vár, Hegyi templom, Vlad Dracul ház), Nagyszeben (Müller ház, Astra Népi Civilizáció Múzeuma, itt az úticsomag elfogyasztása).
                  Délután: Vajdahunyad (Vajdahunyad vára), Déva (Dévai vár romjai, Színház), Arad (Közigazgatási Palota, Kultúr Palota, Padovai Szent Antal templom, Megbékélés Parkja). Haza érkezés az éjszakai órákban az iskola elé.
3.               Értékelő óra: 2012. június 05.
                  Időtartama: 2 óra
                  Témája: Tapasztalatok, ismeretek elbeszélése, képek, videók megtekintése.
4.               Bemutató óra: 2012. június 06.
                  Időtartama: 2 óra
                  Témája: Élménybeszámoló az iskola többi tagjának.
Mindenkinek jó kirándulást kívánok!
Györgyiné Felföldi Éva szervező








A kirándulás a HATÁRTALANUL! Program keretében került sor.
Kirándulás ideje: 2012.05.25-28.
Helye: Erdély
Támogatott neve: Csongrádi Kistérség Általános Iskolák, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Diákotthon
Szent László Általános Iskola, Csanytelek

Pályázati szám: BGA-11-HA-01-070




 
Örömmel közlöm a kedves honlap látogatóinkkal, hogy a Szent László Általános Iskola 2011. júniusában a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek beadott „HATÁRTALANUL! Program támogatására” írt pályázata sikeresen nyert. Pályázatunk címe: Székelyföld természeti, történelmi, kulturális értékeinek megismerése. Erdélyben töltünk el 4 napot 2012. május 25-28-ig, mely idő alatt célunk Erdély megismerése. A program utazási és szállásköltségére összesen 754 860,- forintot nyertünk. A programban 28 fő 7. osztályos, és 4 fő pedagógus vesz részt.
Tanulóink és kollégáim lázasan készülnek a program megvalósítására, melyről a későbbiekben még tájékoztatom a honlap látogatókat.

Györgyiné Felföldi Éva
pályázatíró